48968374385609229321

DCEU Redone: 1. rész – Warner közlegény megmentése

Nagyon keveseknek kell bemutatni a DCEU néven elhíresült próbálkozást és annak passió-történetét.Te is ott voltál, én is ott voltam, együtt dühöngtünk és fogtuk a fejünket. Egy emberként vitatkoztunk az Acélember koncepcióján, utána izgalomba jöttünk Batman és Superman találkozásának hírétől. Ez volt a később híressé vált DC Extended Universe (azaz a DCEU) ambiciózus terve. Egy találkozás, amit megannyi képregény és animációs film megjövendölt. Ám ahogy csordogáltak az infómorzsák és megjelentek az első álló- és mozgóképanyagok, kezdett keserű szájízünk lenni. Mindezek ellenére bizakodtunk.

Az évszázad gladiátorharca? – forrás: Planet Minecraft
Ebben a pozitívan ingadozó állapotunkban talált ránk a teljesen Zack Snyder kézi vezérlése alatt fogant Batman Superman ellen. A film szétesése és céltalansága feltörölte minden optimizmosunkkal és gyermeki ártatlanságunkkal a padlót. Nem tudott bizonyítani az Öngyilkos Osztaggal sem, mely identitászavarba süllyedt, nem lett se vicces se sötét. Eztán messiásként megérkezett a Wonder Woman, ami adott némi reményt azzal, hogy bátran merte NEM majmolni az elődeit. Gal Gadot meglepően jó alakításával és Petty Jenkins hozzá értésével feléledt a remény. Ezek után a botkormányt Zack Snyder kezébe adták vissza (Whedon csak másodpilóta volt), melynek “hála” az Igazság Ligája nem váltotta be a hozzá fűzött ígéreteket. Az Igazság Ligája folytathatta volna azzal minőségi alapkövetelménnyel a sorozatot, aminek hála a Wonder Woman konkrétan szárnyalt. Azonban a CGI szuper-bajusz, a súlytalan főgonosz és a buta történet nem engedték, hogy az a film akár elemelkedhessen a földtől. A kapkodás és a fejvesztett Marvel-majmolás jellemzi manapság a Warner felelős (?) vezetőit (??).
Nem kívánom jobban ekézni a DCEU-t, mint ami kijutott neki, azt a feladatot nagyon sokan megtették előttem. Segítő kezet nyújtani viszont ebben a stádiumban már túl késő. A halálos kórt diagnosztizálták, de nem kezelték megfelelően és a beteg az utolsókat rúgja. Ideje a beletörődés fázisába lépni és elfogadni az elkerülhetetlent: A DCEU menthetetlen.
Viszont nem vagyok hajlandó elmenni amellett a tény mellett szó nélkül, hogy az, ahogy a DC-vel, mint filmes univerzummal bántak, méltatlan és sokkal jobbat érdemelt volna. Időutazásra invitálom a kedves olvasót, Repüljünk vissza az időben úgy 2013-ig és rúgjuk rá az ajtót közösen a Warner vezetőségi ülésére.
Én így tettem volna…
FIGYELEM: Nem véletlenül hagyom ki az Arrowverse sorozatait a képletből. Azok egy külön entitás képeznek, nem igényelnek újraélesztést, köszönik szépen, jól vannak! A 2011-es Zöld Lámpás pedig, ugyan korábban debütált az Acélembernél és akkor már útnak indult az MCU, nem képezi szerves részét a DCEU-nak, így ha most nem is, de más formában szerepe lesz az új történetek közt.

A DCEU új felfogása és ami nem volt mögötte

Mielőtt vázoljuk a DCEU megmentésének hozzávalóit, le kell menni a problémák gyökeréig, illetve elismeréssel bólintani azokért a dolgokért (nem lesz túl sok), amit a Warner helyesen ismert fel.
A DC filmek jogtulajdonosai 2013 után helyesen ismerték fel, hogy mekkora pénzügyi és narratív potenciál van egy filmes univerzum létrehozásában, hiszen akkor szűk egy éve robbantott kasszát az első Bosszúállók film. A képlet tehát bizonyított profitot hozott, azonban nem volt mindegy, hogy milyen alapanyagokból kellett volna dolgozni. A Warnernek is volt egy jól futó, képregényeken alapuló (de azokat nem szolgaian követő) Sötét Lovag trilógiája, mely nagyon sokat tett a képregényfilm, mint hordozó (kifejezetten kerülném a műfaj elnevezést) komolyan vételéért. Bruce Wayne úri fiúból igazságosztóvá, abból pedig jelképpé változott a szemünk előtt, éreztük döntéseinek súlyát és veszteségeinek fájdalmát, amihez megfelelően komor háttér is társult.
“Kezdet, bukás, felemelkedés” – forrás: YouTube
Tehát a Warner felismert egy olyan hozzávalót a saját univerzum-tortájához, ami a Marvelnek nem volt (az egyszerűsítés kedvéért kiveszem az egyenletből a Netflix-en futó Marvel történeteket). Ezt az előnyt viszont rosszul használták fel: minden filmjüket letargikussá és semmintmondóan filozófiálóssá tették. Ezért nem (sem) tudtunk azonosulni Superman-nel, ezért lett megint nevetséges Batman, ezért esett szét az Öngyilkos osztag és ezért állt rosszul a túlzott poénkodás az Igazság Ligájának (Idézzük csak fel a ’97-es Batman és Robin című rémálmot egy pillanatra. Ugye milyen rosszul álltak neki a viccek? ).
Szent Bat-mellbimbók! – forrás: CBR
Azt is nagyon helyesen ismerték fel, hogy nekik is van egy sokszínű, könnyed humornak közeget adó házi bosszúállójuk, a már sokszor említett Liga. Én személy szerint kissé elfogult vagyok, hiszen kis prücsökként reggelente azt néztem suliba indulás előtt, szóval kis túlzással mondhatjuk azt, hogy szívügyem lett volna az a film. A DCEU-nak emellett volt (van) egy nagy előnye a Marvel mozis monstrumával szemben: nem kellett más stúdiókkal sakkozniuk megfilmesítési jogokért, így hatalmas karakter-arzenál állt rendelkezésre a filmes univerzum benépesítésére. Komoly fegyvertény, amiből illett volna előnyt kovácsolni. Viszont amit a Warner ismét rosszul csinált, hogy Superman-től az Justice League-ig (aminek eredetileg ő volt az alapítója) egy lépésben akart eljutni, ezért arra az egy lapra feltették mindenüket. Komolyan, legalább négy filmre elegendő alapanyagot pazaroltak a Batman Superman ellen című agyzsibbasztásra, később pedig részletesen kifejtem ezt a hibát.
…még Wonder Woman sem volt képes csodát tenni – forrás: Smoking Barrels – Blog.hu
Mondanom sem kell, hogy mindezek után aztán nagyot koppantak a manőveren. Supermant úgy ahogy megismertük előtte az Acélemberben, de nem volt fogalmunk arról, hogy Batman hol volt azon évek alatt. Erre jól megmutatták, hogy évek óta megőrült és éppen ezért teljes dühét rászabadította az első idegenre, akit gyűlölni, már-már démonizálni lehetett. Bruce döntéseiben hiányoltuk logikát, a rá jellemző hideg, analitikus gondolkodásnak semmi nyoma nem volt. A világ legjobb nyomozójából egy egyszerű tömeggyilkos lett. Ez a lépés nagyon sok embernél kicsapta a biztosítékot. Nekem semmi bajom nem lett volna, ha elárulták volna az okát. A sötét lovag őrületének hátteréről azonban semmit nem mondott ki a film hangosan. Ehelyett (szerintem a legrosszabb módon) elejtett utalásokkal a nézőre bízta a pontok összekötését.
…például ilyenekre (Öngyilkos Osztag) – forrás: Youtube
Volt még egy dolog, amit a DC helyesen látott meg: a sokatmondó történetek és gondolatok iránti széles körű igényt. Szigorúan a 2013-as időszakban maradva, a nagy konkurencia filmjei ugyan nagyon szórakoztatóak voltak, de hiányzott belőlük a mélyebb tartalom. Remekül elmeséltek egy történetet, amolyan mini-eposzokat hozva létre, de nem tettek ennél többet, mindössze kiszolgálták a nézői igényeket: nevessünk sokat és rúgjunk szét pár s*gget közben. Az Acélemberben megvolt ez a szikra, ami feljebb rakhatta volna a lécet és érdekes gondolatok felszínét kapirgálta (a választott otthon és az örökség közötti döntés dilemmája például folyamatos velejárója Superman történetének) ám nem mert állást foglalni. Ugyanolyan látványfilm lett kevesebb nevetéssel, színnel és élettel, viszont sokkal több vallásos utalással és semmitmondó filozófiával. Volt időszak, amikor istenítettem a filmet a látásmódja miatt, de egy valamire csak egy-két éve döbbentem rá, pont a BvS-t, majd a JL-t nézve. Ez nem egy olyan Superman, akit valaha a remény fogalmával össze fogok kötni. Ez a Superman egy amolyan bukott messiás, aki vagy feláldozza magát az első adandó alkalommal az emberiségért vagy ellenünk fordul.
A fent említett pontok csupán apró magvak voltak egy kreatív termőföldben, melyet művelői abban a reményben ültettek el, hogy bőséges termést hoz. Mára mind tudjuk, hogy csak gazt termett.

Nagytakarítás, avagy az időutazás kezdetét veszi a DCEU gyökeréig

A fent leírtakból világossá válik, hogy megvalósítható lett volna egy olyan DCEU, ami felvehette volna a kesztyűt az MCU-val szemben. Ha csak kevés esélye is lett volna a győzelemre, legalább derekasan megállta volna a helyét a küzdelemben és talán ma is meghatározó filmes univerzum lehetne. Nézzük meg, milyen fájdalmas, de progresszív lépésekre lett volna szükség ahhoz, hogy mára első számú kihívója legyen a Marvel-nek 2013-ban.

A kirakós első két darabja

Mindenek előtt el kellett volna venni a Warnertől a “keménydrogot” és annak fogyasztóját. Itt hívjuk a drogot Christpher Nolan-nek, a felhasználóját Zack Snyder-nek.
Nolan letargikus, színektől mentes borús látásmódja csak Batman történetéhez illett. Ő volt a Sötét Lovag, az igazság bajnoka, akinek a puszta árnyékától rettegnek a bűnözők. Superman (ha az Acélember szemüvegén keresztül nézzük) nem illik bele ebbe a sablonba, hiszen ő a remény, az igazság és az amerikai út megtesítője. Egy olyan lény, aki mindig olyan erős, amilyennek lennie kell. Ha kell, bolygókat mozgat vagy fekete lyukat tart a markában, erejét pedig a nap fénye adja számára. Karakter ennél jobban nem is különbözhetne Batmantől, ha a hősök oldaláról nézzük.
Chrisopher Nolan – forrás: Screen Rant
Zack Snydert pedig azért kell kiszednünk az egyenletből, mert, bár a zsánerben csinált olyan emlékezetes (ami nem feltétlenül jelent hibátlant) filmeket, mint a 300, vagy a Watchmen, egész egyszerűen alkalmatlan egy univerzum felépítésére. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az IMDB szerint még mindig vastagon produceri feladatokat lát el. Kiváló vizuális érzéke és sajátos stílusa van, de komplex történetek és karakterek terén egyszerűen elhasal, mint disznó a jégen.
Röviden: Nolan és Snyder bőven kivették a részüket abban, hogy kaptunk egy szomorú Supermant, egy pszichopata Batmant és egy olymposi nyugdíjast, Árészt. Utóbbiról senkinek nem hiszem el, hogy az Petty Jenkins ötlete volt, mert nem illett bele a történet hanghordozásába.
Zack Snyder és a DCEU félresiklása
Zack Snyder, a félresiklott kirakós egy darabja – forrás: Screen Rant

A kirakósért felelősök

Más is szárad Snyder lelkén, de nem lenne fair mindenért őt hibáztatni. A Warner fejeseit kellett volna még a kezdet kezdetén egy-egy józanító pofonban részesíteni, mielőtt dollármilliárdos bevételekről kezdtek volna fantáziálni. Ez az univerzumépítős műfaj sokkal több türelmet és odafigyelést igényel, mint amit a fent említett döntéshozók hittek. Egy hosszabb távon megtérülő befektetés, ha úgy tetszik. Azt is tudatosítottam volna bennük, hogy bár a Sötét Lovag trilógia jól fialó mérföldkő volt, ugyanakkor megismételhetetlen is. Ezt a tényt felfogni, felnőni és elengedni ezt az ötletet, a mai napig nem sikerült.
Viszont még adva van a kérdés. Ha Nolan és Snyder fakó és komor hangulatát kivonjuk az univerzumból, akkor hogyan tudna kitűnni? Én a korhatár-besorolásban láttam volna nemcsak kreativitást, hanem merészséget. Egy PG13-as, esetleg egy R besorolás láttán (ami Deadpool-nak és az X-men univerzumnak is nagyon jót tett) többen kapnák fel a fejüket. Olyan méretű érdeklődést generálna, hogy többen elmennének a moziba. Benne van a pakliba, hogy akár többször is jegyet váltanak, esetleg DVD-n meg is vennék. Egy kis fejszámolás után rájöhetünk, hogy ez bizony komoly profitot is jelentene (amire szükség is volna, mert anyagilag pont az Igazság Ligája szerepelt a DCEU filmek közt a legrosszabbul).
Az alapanyag adott lenne, mint peéldául az 1990-ben megjelent Killing Joke, aminek szintén elszúrták az adaptációját – forrás: glowtech.gq
Most, hogy a fent említett változtatásokat felvázoltuk és érvénybe léptettük, ideje útnak indítani az univerzumunkat. A jövőben az egyszerűség kedvéért meghagyjuk a filmek sorrendjét, viszont valamilyen szintű újraírás vár rájuk. Sajnos egyes helyeken akkora problémák vannak, hogy az eddigiek mellett más, gyökeres módosításokra is sort kell keríteni. Ez jelentheti cselekmény finomhangolását, a szereposztás megváltoztatását, vagy akár egy film a teljes újraírását.
A következő cikkben indul az új DCEU!
Képtalálat a következőre: „superman fan art banner”
forrás: Release MAMA
Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018 Attila Horváth

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük