Star_wars_skywalker_saga_wallpaper_by_the_dark_mamba_995-dbqyi2j

Mi lesz veled, Star Wars?

A Disney 2012-ben potom 4 milliárd dollárért felvásárolta minden idők egyik legsikeresebb franchise-át. Majdnem az összes jog a Marvel felett is őrt álló vállalatóriás zsebébe vándorolt. A frissen elfoglalt brand felett pedig Kathleen Kennedy foglal el vezető pozíciót.

Azonban sok idő eltelt a Lucasfilm felvásárlása óta, ráadásul nemrég robbant be a hír, hogy a Disney-Fox összeolvadás rekordidő alatt lesz végleges. Ez a hír főleg a Marvel rajongók számára izgalmas, hiszen olyan népszerű márkák kerülnek egy kalap alá, mint az X-men és a Fantasztikus négyes. Azonban más brand-ekre is kihatással lesz, többek között cikkünk alanyára is.

A hetvenes évek lovagja

George Lucas és Mark Hamill a Csillagok háborúja forgatásán – Tunézia, 1976

1976-ban Lucas megegyezett a 20th Century Fox-al a Csillagok háborúja filmről, azonban több, akkoriban jelentéktelen jogokhoz ragaszkodott. A sokak által ismert merchandise bevételek mellett Lucas annak a jogát is megtarthatta, hogy kénye kedve szerint tehessen a sorozattal. Így látott napvilágot ezt követően 5 folytatás, három animált sorozat, számtalan videojáték, könyv, képregény és figura.

Azt viszont kevesebben tudják, hogy a fentiekből kifolyólag a 2012-es felvásárlásnak nem volt része az eredeti hat film forgalmazása. Ezeket a jogokat a 20th Century Fox birtokolja a mai napig. Viszont a januári tervezett összeolvadással ezek a jogok is a Disney-hez kerülnek, így a Star Wars, mint brand, végre kiegészülhet, ahogy a Marvel is.

A felvásárlás visszavág

George Lucas és Bob Iger aláírják a Lucasfilm felvásárlásáról szóló szerződést

De mit jelent ez a filmekre nézve? Szerény véleményem szerint a Disney-nek ideje lenne behúzni a kéziféket, ugyanis ennyi brand összehangolása nem egyszerű feladat, még egy ilyen méretű cégnek sem. Már az elején baljós árnyékot vetett a franchise jövőjére az a döntés, melynek értelmében gyakorlatilag kukázták a teljes, addig felépített kánont (melynek említésre érdemes részeit kezdik szépen visszaépítgetni, ilyen vagy olyan formában). A Disney ezzel is tudtunkra adta, hogy egy új korszak nyílt a messzi-messzi galaxisban.

A Kennedy éra alatt készült filmek gyors áttekintésével szeretnék egy gyors folyamatábrát készíteni és diagnózist felállítani. Előre jelzem, hogy a lista kissé hiányos lesz, hiszen bár én rajongónak tartom magam, nekem a Solo már kimaradt.

Az ébredő Erő (2015)

Az ébredő Erő (2015)

A Kennedy éra első filmje érezhetően nem akart kockáztatni, újítani vagy megreformálni semmit. Ezzel a filmmel annyi volt a céljuk, hogy megmutassák: értik az univerzumot. Tudják, milyen elemekből épül fel, milyen karaktereket mutat be, milyen világokon jártunk eddig.

Igazat adok azoknak, akik egy Új Remény másolást látnak a filmben, de én még kiegészíteném pár észrevétellel. A ’77-es eredeti film nagyon sokat nyúlt a távol keleti kultúrából, a westernből, a tévében futó űroperákból és tündérmesékből is. Számos oldalról merített magának alapanyagot, ihletet, új köntösbe csomagolva őket. Nos, az Ébredő Erő ugyanezt csinálta azzal a különbséggel, hogy egyetlen egy helyről merített ihletet: a ’77-es első részből. Csak onnan. Ami akkor, abban a kontextusban nem volt eget rengetően nagy baj.

Innentől az az érzésünk is lehetett volna, hogy “oké, felraktuk a szereplőket a koordináta-rendszerben, ezután minden a helyére csúszik majd”. Addig azonban hátra volt egy meglepően minőségi intermezzo.

Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (2016)

Zsivány Egyes (2016)

Az antológiatörténetek sorát egy olyan film nyitotta, ami az eredeti történethez nem tett hozzá sokat, de mégis nagy hiányosságot pótolt. Az előző filmeken nevelkedett, mára már felnőtt közönségének adott (köztük nekem is) egy érettebb történetet. Bármelyik epizódot vesszük górcső alá, szürke jellemek, komoly tétek nemigen voltak. A Zsivány egyes pedig leszállította a Disney éra eddigi legnagyobb űrcsatáját és helyére tette a Darth Vader körüli mítoszt is.

A franchise történetében először nem egy újabb űroperát kaptunk. Helyette egy űr-fantasy keretei közé illesztett háborús film érkezett, egy csipetnyi slasher horrort is csempészve a film záró képsoraiba. Egy ideig úgy érezhettük, hogy a Galaxist ismerő kreatív kezek dolgoznak a Disney alá rendelt Lucasfilm kötelékében.

A Disney-nek tisztán látszottak a szándékai: a Marvel mintájára minden évben érkeznie kell legalább egy Star Wars filmnek, legyen az számozott vagy egyszerű történet. Viszont a Star Wars esszenciáját nem lehet sajnos mennyiségi licittel eladni. Volt, hogy két film között évek teltek el, két trilógia között pedig 16 év.

Az utolsó Jedik (2017)

Az utolsó Jedik (2018)

A Disney Star Wars trilógiájának középső darabja nagyon ellentmondásosra sikerült. Míg a kritikusok körében többnyire pozitív visszajelzéseket kapott, a rajongói oldalon milliók kiáltottak fel dühükben és azóta sem lett néma csend. Mivel a Disney lerakott két jól sikerült filmet a franchise újkori felvonásában, így elérkezett a teljes irányváltás pillanata.

Kicsit olyan benyomást kelt a film, mintha egy megfelelési listát állítottak volna össze. Szerepeljenek benne régi karakterek, folytassák tovább a megkezdett történetet, legyenek kikacsintások korunk ideológiáira is és élesen kanyarodjon el egy új narratív irányba. Kaptunk egy megfáradt, kiégett Luke Skywalkert, erős de inkompetens női vezetőket és egy állatvédő szálat is, miközben a történet egy elnyújtott “autós üldözés” lett. Az is beárnyékolta a film fogadtatását, hogy mindannyiunk Leia hercegnője, Carrie Fisher a film 2016-os munkálatai alatt tragikus hirtelenséggel elhunyt. Személy szerint úgy érzem, hogy ezt sem kezelték a helyén a készítők, amikor gyakorlatilag úgy döntöttek, nem engednek minket tőle elbúcsúzni.

A fent felsorolt körülményekből egy olyan film rajzolódott ki, melyet én személy szerint örülök, hogy láttam, de a film egyes jelenetinél konkrétan teljes erővel, ököllel ütöttem a moziszéket. Ezzel szemben a sokat savazott Előzmény-trilógia rosszabb pillanataiban “csak” egy erősebb fejfájást és egy halkan elmormolt káromkodást váltott ki belőlem.

További szívfájdalom, hogy ugyan új irányba vitték a sorozatot, megint csak nem találtak jobb alapanyagot az elődöknél. Az Utolsó Jedik annak ellenére, hogy sokan a következő Birodalom Visszavágként emlegették, egy narratív Frankenstein. Kénye-kedve szerint emel át elemeket mind a fent említett legendás folytatásból és a Jedi visszatér jeleneteiből egyaránt. A szörnyet összetartó varratok pedig nem tartanak össze semmit.

A Star Wars jövője

Ugyan látszólag nem állt le a gépezet, hiszen a számozott folytatás elkészítése mellett nekiláttak egy élőszereplős és egy új animált TV sorozat és egy független új trilógia készítésének, az antológia filmekkel viszont teljesen leálltak. Nyilván ráéreztek a Disney felelős vezetői, hogy a Csillagok háborúját nem lehet olyan módon reklámozni és eladni, mint a MCU filmjeit. Részleges útirányváltást is lehet látni abban, hogy feltámasztanak egy régi kedvencet is egy újabb évad erejéig.

Ami engem illet, én összeroskadtam attól a mennyiségű tartalomtól, amit a Star Wars cégérnév alatt szállított a Kennedy éra. Többek között ezért sem mentem el a Solo-ra, ahogy megvenni sem fogom, nem lesz a gyűjteményem része.

 

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018 Attila Horváth

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük